ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (kereskedelmi osztály)

 

I. Hatálya

  1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: "ÁSZF") érvényesek és alkalmazandóak mindazokra az adásvételi szerződésekre, amelyek a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Korlátolt Felelősségű Társaság (9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 24.), mint Eladó és Vevője (továbbiakban: "Vevő") között jönnek létre az Eladó által forgalmazott áruk (a továbbiakban: "Áru" vagy "Áruk") vonatkozásában.
  2. A jelen ÁSZF-től kizárólag abban az esetben megengedett az eltérés, amennyiben az Eladó és a Vevő közös, mindkét fél által aláírt írásbeli szerződésben másként állapodnak meg és kifejezetten rögzítik a jelen ÁSZF-től való eltérést. A jelen ÁSZF-től bármely eltérés csak akkor érvényes, ha azt Eladó írásban elfogadta. Amennyiben a jelen ÁSZF-ben és az egyedi árajánlatban foglaltak között eltérés van, úgy az egyedi árajánlatban foglaltak az irányadóak.
  3. A Vevő saját üzleti feltételeinek alkalmazását Eladó kifejezetten kizárja.
  4. A Vevő az egyedi megrendelés elküldésével elismeri, hogy az ÁSZF rendelkezéseit ismeri és azokat magára nézve kötelezőnek fogadja el.

 

II. Fogalmak

  1. Eladó:

Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Korlátolt Felelősségű Társaság székhely: 9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 24.

Cégjegyzékszám: Cg.08-09-003476

Adószám:11128210-2-08

(a továbbiakban: "Eladó")

 

2.  Vevő:

Az a természetes vagy jogi személy, aki a jelen ÁSZF alapján az egyedi megrendelések alapján adásvétel jogcímén Árut vesz Eladótól (a továbbiakban: "Vevő").

3.  Áruk: az Eladó által forgalmazott áruk.

4.  Vételár: az Eladó mindenkori érvényes árlistája illetve árajánlata szerint vételár, vagy a megrendelés visszaigazolásában szereplő összeg.

 

III. Megrendelés

  1. Vevő írásban, a jelen pontban rögzített e-mailcímre egyedi megrendelést küld az Eladó részére a következő elérhetőségek mindegyikére:(Kapcsolattartó: Cím: Email-cím:) Dakó Éva, MTKI Kft. 9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 24 rendeles@mtki.hu; edako@mtki.hu
  2. Eladó az egyedi megrendelés kézhezvételét követően írásbeli visszaigazolást küld a Vevőnek, amely tartalmazza a megrendelt Áru mennyiségét, a szállítás várható időpontját, az Áruk vételárát, és egyéb felmerülő költségeket. Eladó a visszaigazolást a gyártótól kapott visszajelzést követően haladéktalanul megküldi Vevő részére. Amennyiben a gyártó a szállítási határidőt 7 (hét) napon belül nem jelezné vissza, úgy Eladó írásban értesíti Vevőt arról, hogy az ajánlatot kézhez vette, de a visszaigazolásra további 7 (hét) napos határidőt vállal.
  3. A szerződés a megrendeléssel és a megrendelésnek Eladó által történő írásbeli visszaigazolásával tekintethető létrejöttnek. Vevő nem jogosult a megrendelésen módosítani. Bármilyen ajánlattól eltérő módosítás csak az Eladó írásbeli módosításával érvényes. Amennyiben a visszaigazolásban foglaltak eltérnek a megrendelésben foglaltaktól, úgy az eltérést Vevő haladéktalanul köteles írásban jelenteni az Eladónak. Amennyiben Vevő a megrendelés írásbeli visszaigazolását követően, a megrendelés teljesítési időpontját megelőző 10 napon túl visszavonja megrendelését, 15%-os összegű kötbért köteles fizetni Eladónak, ahol a kötbér alapja a megrendelésben szereplő árumennyiség ellenértéke. A megrendelés teljesítési időpontját megelőző 10 napon belüli időtartamban a Vevő nem jogosult visszavonni a megrendelést.
  4. Vevő tudomásul veszi, hogy a visszaigazolásban szereplő határidő nem kötő erejű és a gyártó késedelmes teljesítése esetén annyi nappal hosszabbodik, ahány nappal a gyártó a szállítási határidőt módosította. Erről a tényről Eladó köteles Vevőt írásban értesíteni. Vevő nem köteles az árut átvenni, hogy ha a határidő módosítás a 30 (harminc) napot meghaladja.
  5. A számlázás az ajánlatban megjelölt vagy a megrendelésben visszaigazolt ár alapján történik. Eladó fenntartja magának a jogot, hogy a Vevővel kötött hosszabb távú, legalább negyedéves, vagy az azt meghaladó időtartamú ármegállapodást, a beszerzési ár, a devizaárfolyamok, egyéb járulékos költségek változása esetén egyoldalúan módosítja. Amennyiben Eladó a fentiek szerint árait módosítja, az esetben az új árak életbe lépését megelőzően 8 nappal erről írásban értesíteni köteles Vevőt. Amennyiben Vevő az árakat nem fogadja el, az esetben az új árak életbe lépésének napjára jogosult a szállítási megállapodást felmondani. Az új árak életbe lépéséről szóló értesítésig megadott rendeléseket Eladó a régi árak szerint teljesíteni köteles. Amennyiben Vevő az új árak életbe lépésének napjáig nem nyilatkozik az árak elfogadása tekintetében ellenkező tartalmú nyilatkozatáig úgy kell tekinteni, hogy a Vevő az új árakat elfogadta. Vevő jelen pont szerinti felmondása esetén Eladó sem kötbérre, sem kártérítésre nem tarthat igényt.

 

IV. Teljesítés

  1. A megrendelt Áru elszállítását - a felek ettől eltérő megállapodása hiányában - az Eladó végzi saját fuvareszközével, vagy fuvarozó útján. Az Eladó szállítási, illetőleg fuvarozási költségeit - a felek ettől eltérő írásbeli megállapodása hiányában - az árak nem tartalmazzák.
  2. Eladó az alvállalkozók teljesítéséért felel.
  3. Eladó a Vevőnek a szállításért sürgősségi felárat jogosult felszámolni, ha Vevő a szállítást soron kívül, vagy pedig olyan helyre kéri, amely a megrendelésben nem szerepelt, illetőleg amely az Eladónak többletköltséget okoz. Eladó jogosult a megrendelt mennységnél 10%-kal többet, vagy kevesebbet szállítani, amely mennyiségi eltérés esetén Vevő köteles az Árut átvenni. A Vevő a vételárat a ténylegesen leszállított és átvett mennyiség után fizeti meg. Amennyiben bármely okból a megrendelés visszaigazolásában foglalt mennyiségtől a leszállított mennyiségnél 10%-nál nagyobb eltérést mutat, Vevő a leszállított mennyiség átvételét megtagadhatja, az Áru átvétele esetén a ténylegesen leszállított és átvett mennyiség után fizeti meg a vételárat. Meghatározott árukat, így például jövedéki termékeket, vagy veszélyes anyagnak minősülő árukat kizárólag a vonatkozó jogszabályok által meghatározott engedéllyel rendelkező személy részére lehet szállítani. Ezen engedélyt Vevők köteles előzetesen írásban igazolni.
  4. Mennyiségi és minőségi átvétel: Vevő köteles az áru átvételére a megrendelés visszaigazolásában jelzett időben. Vevő köteles az Áruk mennyiségét és minőségét átvételekor ellenőrizni. A fuvarozó útján történő szállítás esetén Vevő köteles megfelelő teljesítés esetén az Árukat a szállítólevél aláírásával átvenni, elismerve ezzel a teljesítés tényét, helyét és időpontját. Ennek megtörténte esetén az Eladó hiányosságokra vonatkozó kifogást nem fogad el. A Magyar Posta Zrt. útján történő szállítás során keletkezett károkért Eladót felelősség nem terheli, felelősség a szállítást végző Magyar Posta Zrt-t terheli az Eladó és a Magyar Posta Zrt. szállító között fennálló szerződés rendelkezései szerint. Amennyiben a Vevő 5 napon belül nem veszi át az Árut, úgy Eladó jogosult az oda- és visszaszállítási költségeket felszámítani. A szállítás ezt követően kizárólag a Vevő költségére történik, vagy az Árut a Vevő köteles átvenni az Eladó telephelyén. A kárveszély az első kézbesítés megkísérlésének időpontjában száll át a Vevőre. Az átvételkor fel nem tárható mennyiségi és minőségi kifogásokat Vevő köteles haladéktalanul, de legkésőbb 2 napon, belül a bizonyító okmányokkal együtt írásban jelezni az Eladó felé, és egyúttal lehetőséget biztosítani Eladónak arra, hogy az általa szállított árut az Eladó képviselője, vagy a Felek által erre a feladatra közösen felkért szakértői szerv megvizsgálhassa. Vevő tudomásul veszi, hogy Eladó minden mennyiségi és minőségi kifogást továbbít a gyártó felé annak kivizsgálása érdekében. A határidő után érkezett kifogásokért az Eladó nem vállal felelősséget.
  5. Vevő köteles a megrendelt Árut átvenni.

 

V. Vételár és Fizetési feltételek

  1. Felek az egymás közötti elszámolás rendszerét és módját (kedvezmények, skontó stb.) az egyedi árajánlaton rögzítik, amelyet a felek kötelesek cégszerűen aláírni. Ezen egyedi árajánlatot a Felek a megkötött szerződés után üzleti titokként kezelik.
  2. A Vételárat az Eladó mindenkori érvényes árlistája, vagy a megrendelés visszaigazolásában szereplő összeg tartalmazza.
  3. A számlázás minden esetben a megrendelés 2.2. pont szerinti írásbeli visszaigazolásában foglalt ár alapján történik.
  4. Vevő saját követelésének az Eladóval szemben fennálló tartozásaiba való beszámítására kizárólag az Eladó kifejezett előzetes írásbeli jóváhagyásával jogosult.
  5. Az Áru ellenértékének kiegyenlítése a felek előzetes megállapodása szerint – számla ellenében – az Áru átvételekor készpénzfizetéssel azonnal, vagy a kibocsátott számla alapján átutalással a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül történik.
  6. Számlareklamáció: Vevő a számlával kapcsolatos kifogásait a számla kézhezvételétől számított 5 naptári napon belül Eladó felé jelezni.
  7. Késedelmes fizetés esetén a Vevő az esedékesség lejártát követő naptól a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:155. §-ban foglalt késedelmi kamatot köteles megfizetni Eladó részére, amely a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat nyolc százalékponttal növelt értékének felel meg.
  8. Amennyiben a Vevőnek az Eladóval szemben lejárt tartozása van, úgy Eladó jogosult a teljes tartozás kiegyenlítéséig a további megrendelések teljesítését megtagadni. Eladó ebből eredő késedelme a Ptk. 6:156 § (2) bekezdése alapján kizárt.

 

VI. Tulajdonjog-fenntartás

Eladó az Árukon a tulajdonjogát a vételár teljes kiegyenlítéséig fenntartja. Eladó jogosult a tulajdonjog-fenntartás tényének és a vevő személyének a hitelbiztosítéki nyilvántartásba vételére. Vevő kötelezi magát arra, hogy Eladó tulajdonjog-fenntartásával kapcsolatos igényének bejelentését követően hozzájárul a hitelbiztosítéki nyilvántartásba vételéhez és a regisztrációhoz szükséges azonosítást elvégzi.

 

VII. Felelősség

  1. Eladó kizárja a felelősséget az elmaradt haszonért, illetve a Vevő egyéb pénzügyi veszteségeiért, valamint a vagyonában keletkezett egyéb károkért.
  2. Eladó semmilyen körülmények között sem tartozik felelősséggel Vevőnek az Eladó írásbeli hozzájárulása nélkül felmerült bármilyen jellegű költségekért vagy kiadásokért.
  3. Az Eladó Vevő által támasztott bármely követelésen alapuló kötelezettsége nem haladhatja meg az Áruk vételárát.
  4. A fenti felelősségkorlátozás nem vonatkozik a szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget felelősségre.
  5. Az Áruk vételára a jelen pont szerinti felelősségkorlátozásra tekintettel került megállapításra.
  6. Mentesül az Eladó a felelősség, költség- és kártérítési kötelezettség alól is, amennyiben azok olyan hiányosság vagy egyéb ok miatti kifogás miatt merültek fel, amelyért nem felelős vagy azokat vis maior idézte elő.

 

VIII. A szerződés megszüntetése

  1. Eladó bármikor jogosult a Felek között létrejött szerződést 15 napos határidővel felmondani, azzal, hogy a visszaigazolt megrendeléseket köteles teljesíteni, és a Felek a felmondási idő végéig kötelesek egymással elszámolni.
  2. Eladó 15 napos póthatáridő eredménytelen eltelte után azonnali hatállyal jogosult felmondani a szerződést, amennyiben a Vevő a szerződésből fakadó kötelezettségét súlyosan megszegi. Eladó ugyancsak jogosult azonnali hatállyal felmondani a szerződését, amennyiben Vevő ellen felszámolási eljárás, csődeljárás, vagy végelszámolás indul, illetve amennyiben a Vevőnek az Eladó felé 15 napnál hosszabb ideje esedékes számlatartozása áll fenn és fizetési kötelezettségének a fizetési felszólításban foglalt határidőn belül sem tesz eleget.
  3. Amennyiben az Eladó hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy a Vevő ellen csődeljárást vagy felszámolási eljárást kezdeményeztek, a Vevőtől a már leszállított Áru ellenértékét a fizetési határidőtől függetlenül azonnal követelheti; még nem teljesített megrendelés esetén az Eladó kizárólag abban az esetben köteles teljesíteni, amennyiben a Vevő a vételárat előre kiegyenlítette. A Vevő fizetési késedelme időtartamára az Eladó jogosult a Vevővel szemben a további megrendelések teljesítését leállítani, illetve felfüggeszteni anélkül, hogy az szerződésszegésnek minősülne. Az Eladójogosult a további megrendelések teljesítésének megkezdését biztosíték (pl. zálogjog, bankgarancia, óvadék, stb.) adásához kötni.
  4. Vevő általi felmondás, vagy a szerződés bármely módon való megszüntetése esetén Vevő köteles átvenni a már megrendelt árut és megfizetni annak vételárát.

 

IX. Adatvédelem

  1. Az Eladó a Vevő adatainak kezelésekor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései szerint jár el.
  2. Az Eladó a Vevő által számára az egyedi megrendelések során, vagy azzal kapcsolatban megadott adatokat kizárólag a szerződés teljesítése és a létrejött szerződés feltételeinek bizonyítása érdekében kezeli, tárolja.
  3. Az Eladó a Vevő által rendelkezésére bocsátott adatokat, a jelen pontban foglaltaktól eltérő célból - elektronikus hirdetés, hírlevél küldése, stb. - kizárólag az adatkezelés céljának és az adatkezelő személyének előzetes megadásával és a Vevő előzetes hozzájárulásával kezeli.

 

X. Vis maior

Felek vis maior-nak tekintik különösen a háborút, elemi csapást, természeti katasztrófát, a szállítás teljesítése helyének elérését 24 órán túl meggátló időjárási körülményeket, valamint minden előre nem látható és legyőzhetetlen akadályt, amely lehetetlenné teszi valamely kötelezettség végrehajtását.

 

XI. Vegyes rendelkezések

Amennyiben a jelen Általános Szerződési Feltételek, illetve az ez alapján létrejött egyedi megállapodások valamely rendelkezése semmis vagy érvénytelen, az nem érinti a többi rendelkezés érvényességét, valamint az Általános Szerződési Feltételekből, illetve a megállapodások egészét.

 

XII. Irányadó jog

A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok irányadóak, így különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény ("Új Ptk."); rendelkezései külön kikötés nélkül is irányadóak.

 

XIII. Jogvita

  1. A jelen Általános Szerződési Feltételekből és az ez alapján létrejött megállapodásokból származó esetlegesen felmerülő jogvitákat személyes tárgyalások útján rendezik.
  2. Jogvita esetére értékhatártól függően a Mosonmagyaróvári Járásbíróság, valamint a Győri Törvényszék kizárólagos illetékessége kerül kikötésre.

 

 

 

 

Elérhetőségek >

E-mail: mtki@mtki.hu

Telefon: +36 96/215-711

Fax: +36 96/215-789